Idézetek

Kövér László

2002.04.02 egy lakossági fórumon, Balatonalmádiban

S hogy a másság az akkor is másság, ha valaki cigánynak születik, s akkor is, ha homoszexuális, de akkor is másság és kisebbség - ahogy fogalmazott az egyik SZDSZ-es ideológus -, ha valaki szemüveges. S minden másság kötelezően tolerálandó, csak a többség mássága nem, valamilyen rejtélyes okból kifolyólag. No azt gondolom, hogy ennek véget kell vetni

Kósáné Dr. Kovács Magda

2002.03.01 választási körkérdése válaszolva, az 1994-1998 közötti kormánypárti időszakról

Alapvetően más volt a világ. Először is volt egy kötelező sorrendje a problémamegoldásnak, amely (…) behatárolta lehetőségeinket. (…) (Másfelől) Nem ért nyakunkig a szenny és a gyűlölet. Ha azonban a nyakunkig ér, akkor meg kell akadályoznunk a diszkriminációt, a gyűlöletkeltést

Magyar Bálint

2002.03.01 választási körkérdése válaszolva

Az SZDSZ a magyar pártok közül a mai napig egyetlenként emelte választási programjába a szexuális kisebbségek helyzetének rendezését. Tűrhetetlennek tartjuk ugyanis, hogy valakinek nemi vonzódása miatt bujkálnia, rettegnie kelljen. (…) Ha az SZDSZ kormányra kerül, akkor arra is gondot fordítunk majd, hogy a szexuális kisebbséghez tartozók között létrejött élettársi kapcsolat kellő jogi védelmet élvezzen, hiszen ma nincs megoldva például az öröklés kérdése és még sok más fontos probléma. (…) A végcél az, hogy a melegek és leszbikusok ugyanolyan hétköznapi társaink legyenek, mint bárki

Csurka István

2002.02.24 az MSZP Köztársaság téri székháza előtti tüntetésen, a Terror Háza megnyitója előtt

Aki állandóan ferdült dolgokba akarja betuszkolni a magyarságot, az nem méltó a hatalomra! Az elmúlt évtizedek marxizmus-leninizmusa napjainkra a szocialistáknál és a liberálisoknál legfeljebb annyiban változott, hogy a másságizmus váltotta fel. Marxizmus, leninizmus másságizmus! Marxizmus, leninizmus másságizmus! De ennek is vége lesz egyszer!

Csurka István

2001.11.03 Kaposváron, pártja somogyi kampányindítóján

A MIÉP jelöltjei nem lehetnek alkoholisták, kábítószerfogyasztók és homoszexuálisok, mivel az elkövetkező nehéz feladatok megvalósítására az ilyen jelöltek nem alkalmasak

Dávid Ibolya

2001.07.28 a Sziget-ügy kapcsán

A keresztyén erkölcsiség alkalmas a homoszexuális és leszbikus hajlamú emberekkel való egészséges társadalmi viszony kialakítására, fenntartására. Ám részükről is szükséges, hogy kellő toleranciával és visszafogottsággal párosuljon viselkedésük. ... Számomra egyértelmű, hogy meg kell védeni a homoszexuálisokat és a leszbikusokat az igazságtalan megkülönböztetés ellen. A toleranciába beletartozik, hogy el kell fogadnom, éljenek úgy, ahogy nekik tetszik. Ám nem hiszem, hogy az ilyen párkapcsolatokat népszerűsíteni, akár vonzóvá tenni, akár szentesíteni kellene, vagy iskolai, illetve egyéb oktatás keretében példálózni kellene róla

Szájer József

2001.07.12 a Habeas Corpus Munkacsoport Sziget-ügyben íródott levelére válaszul

Magyarország jogállam, ahol mindenki számára biztosított az egyesülési, a gyülekezési és a szólásszabadság mindaddig, amíg ez mások alapvető jogait nem sérti. Jogsérelem esetén a szükséges jogi eszközök minden magyar állampolgár számára rendelkezésre állnak. Pártom mindig is fontosnak tartotta a polgári szabadságjogok biztosítását megkülönböztetés nélkül minden polgár számára - reagált

Tarlós István

2001.07.03 Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat 101/2001.PM ügyiratszámú levele a Sziget Kft-hez

Sajnos nem tilthatom meg, hogy homoszexuálisok látogassák a sziget rendezvényét, mert az valóban diszkrimináció lenne

Szentgyörgyvölgyi Péter

2001.02.02 a Labrisz Egyesület iskolai kampánya kapcsán

Az emberiséget fenntartani biológiailag csak a férfi és a nő, vagyis különböző neműek párkapcsolatából lehet; minden más szexuális kapcsolat - homoszexualitás, zooszexualitás - nagykorúak esetén magánügy. - Tény lehet, amit tudomásul kell venni, de hirdetni, az emberiség fennmaradása érdekében, megengedhetetlen.

Morvai Krisztina

2000.05.12 felszólalás a Perspektívák egy tágrazárt társadalomban c. konferencián

És ami még ebben az oviban fantasztikus volt: a lányom Grace nevű barátnője egyszercsak fölugrott az asztalra, és büszkén kijelentette a csoportnak: „nekem két mamám van!". Kérdőn néztem az óvónénire, aki azt mondta: „mi szeretjük a másságot”. Grace mamái történetesen leszbikusok voltak, tehát őt valóban két anya nevelte. Erre viszont az én lányom nem tudott mit lépni, és olyan féltékeny lett, hogy ő is felugrott az asztalra, ahol azt mondta: „nekem pedig három anyukám van, kettőt otthagytam Budapesten, azért találkoztok csak eggyel.” Ez az óvoda, az álmom.

Kovács László

1999.11.05 annak kapcsán, hogy párttársa visszautasította a melegfesztiválon való részvételt

(Igazat adtam neki, én sem vállaltam volna.) Nem érik őket üldöztetések, atrocitások. Azt, hogy a társadalom nem szimpatizál ezzel a magatartással, megértem, én sem szeretném, ha kötelezővé tennék

Orbán Viktor

1996.08.18 a III. Magyar Református Világtalálkozó keretében a Reménység szigetén tartott kerekasztal-beszélgetésen

A mostani kormányzatot támogató értelmiségiek görbe tükörben ábrázolják a történelmi egyházakat, azt hirdetik, hogy a homoszexualitás azonos értékű a hagyományos normákkal, tagadják a nemzeti összetartozás szükségességét

Torgyán József

1996.03.30

Nem szeretném, ha Mária országából bárki is Leszbosz szigetét csinálna. (...) Jogi szempontból az azonos nemű párok megjelenése új helyzetet teremtene és szinte újraírná az egész jogrendszert. A Független Kisgazdapárt tehát ebből a szempontból vetette fel a homoszexualitással járó kérdéseket, nem pedig bántó szándékkal

Torgyán József

1996.03.14 az FKGP kormánybúcsúztató nagygyűlésén a Kossuth-téren

Magyarországot végveszély fenyegeti, mert a kormányzat homoszexuálisoknak akar előnyöket biztosítani, miközben a magyar fiatalok nem tudnak összeházasodni, miközben bezárják a szülőotthonokat

Boross Péter

1994.04.27

Az csak mese, hogy van olyan ország, ahol a homoszexualitás érdekli az embereket. Ez mindig egy szűk réteg. A nagy egészet megélhetési lehetőségeik érdeklik

Oldalak