Ön a Magyar LMBT Szövetség 2014-es választási oldalának archívumát olvassa. Az oldal 2014. május 25. óta nem frissül. Az adatbázis aktualizált változatát a politika.lmbtszovetseg.hu oldalon éri el.
Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott Alföldi Róbert színházára tett homofób megjegyzése kapcsán kérdezte a miniszterelnököt az MSZP-s képviselő. Válaszában a miniszterelnök-helyettes kifejtette, hogy szerinte "egy a művészeti szereplők közötti, az értékválasztások eltérőségén és a személyes valóságképek különbözőségén alapuló vitáról" van szó, amelybe a kormány nem kíván beleszólni.
A homofób nézeteket valló Kárpátia zenekarnak megítélt állami támogatás miatt kérdezték az MSZP-s képviselők az emberi erőforrások miniszterét. A miniszter válaszában közölte, hogy mivel a támogatás megítélésére késve került sor, a zenekar kiadója nem vette igénybe a támogatást.
A homofób nézeteket valló Kárpátia zenekarnak adott kitüntetés miatt kérdezték az LMP-s képviselők az emberi erőforrások miniszterét. A miniszter válaszában közölte, hogy a hasonló helyzetek elkerülése végett felkérte a kultúráért felelős államtitkárt, hogy a művészeti középdíjak jelölésének és bírálatának rendjére vonatkozóan készítsen elő módosítás-tervezetet, amely azonban még nem készült el.
A kormány sem ért egyet a kortárs írók Ön által említett kijelentéseivel. Nem kívánunk azonban semmilyen színű diktatúra politikai alapú művész-válogatásának örökösei lenni. (...) Adyn kívül azután ugyanígy benne marad a kánonban Németh László Szovjetúnió-beli útibeszámolója ellenére, Bartók '19-es szerepvállalása ellenére, Thomas Mann homoszexualitása ellenére, József Attila kommunista párttagsága ellenére, s folytathatnánk a sort.
A homoszexuális lobbi az egyik legerősebb érdekközösség szerte a világon (gyerekek híján sok szabadidejük és pénzük marad erre), s komoly társadalomromboló hatásuk van. A fővárosi önkormányzat tulajdonában álló művészmozikban évente kétszer tarthatnak propagandahetet a deviánsok. De folyamatosan próbálják kitolni ingerküszöbünket. A magunkfajtákét persze nem lehet, ezeket mi sosem fogjuk tűrni.
A Jobbik Magyarországért mozgalom kénytelen feltenni a kérdést, hogy most épp homoszexuális vagy épp valamilyen zsidó lobbi az, aminek most engedelmeskedik a kormányzat, amikor Alföldi Róbert számára több száz millió forintot készül biztosítani, hogy ez a provokátor folytathassa a sok esetben magyar- és keresztényellenes színjátszást? (...) Bizony, amikor Ferenc pápa is elismeri, hogy a Vatikánban is jelen van a meleglobbi, akkor beszélnünk kell erről.