Varga Gábor

1968. január 8-án születtem Sárbogárdon. Általános iskolai tanulmányaimat lakóhelyemen, Cecén végeztem, majd a sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnáziumban érettségiztem. Ezt követően 2 évig a helyi közművelődési intézményt vezettem. 1988-ban felvettek az ELTE-TFK történelem-földrajz szakára, amelyen tanulmányaimat egy év katonáskodás után kezdhettem meg. 1993-ban a főiskolai éveket követően Cecén, az Illyés Gyula Általános Iskolában helyezkedtem el, ahol történelmet, földrajzot valamint testnevelést tanítottam. Eközben középfokú kézilabda-edzői képesítést szereztem és a tanítás mellett a térség kézilabda életének egyik szervezője, edzője voltam. 2001-ben felsőfokú közoktatás vezetői képesítést szereztem.

2002 óta vagyok a Fidesz tagja és a helyi csoport támogatásával indultam az önkormányzati választáson Cecén és lettem a nagyközség polgármestere. E munkámat 2006-ban tovább folytathattam, emellett a Fejér Megyei Közgyűlés Fidesz frakciójának tagja lettem, ahol az Önkormányzati, Kistérségi és Regionális Bizottság elnökeként, valamint az Egészségügyi Bizottság tagjaként végzem munkámat. 2007-től Fejér Megye 06-os számú választókörzetének választókerületi elnökeként irányítom a körzet életét.

2005-ben nősültem meg. Feleségem idegenforgalmi és szálloda szakon szerzett diplomát, jelenleg 2006-ban született Levente fiunkkal otthon van.

Pozíciók
2010
aktuális
frakcióvezető-helyettes, Fenntartható fejlődés bizottság tagja
Jelöltség
Párt: FIDESZ-KDNP
Listapozíció: 115
Választókerület: Fejér megye 5. vk