Szatmáry Kristóf

Budapesten, 1975. június 10-én született. Feleségével és három fiával (Lénárd, Levente, Zalán) a XVI. kerületben, Sashalmon lakik. Családja anyai ágon már közel 120 éve itt él. Kereskedő-iparos családba született, szülei már a 80-as évektől élelmiszer kiskereskedelemmel foglalkoztak. Lényegében 16 éves korától részt vett a családi vállalkozásban. Az érettségit követően elvégezte az ELTE-TTK földrajz és az ELTE-ÁJK politológia szakát.

Még az egyetem alatt kezdett el dolgozni a Századvégnél külsős munkatársként. 1998-tól néhány munkatársával egy közvélemény- és piackutató céget indítottak el. 2000-2002 között egy rövid, de sok tapasztalatot adó kitérőt tett a közigazgatásban. A Gazdasági Minisztérium Parlamenti Titkárságán 2000-ben kezdett dolgozni, mint titkár, 2002-ben, már mint osztályvezető távozott. Ez idő alatt Közigazgatási Szakvizsgát szerzett. A minisztérium után visszatért a családi vállalkozásba, mint ügyvezető. Cégük főként élelmiszer-kereskedelemmel, vendéglátással és szállodaipari tevékenységgel foglalkozik, közel 30 embernek ad munkát.

2002-től részt vesz a XVI. kerületi önkormányzat képviselőtestületének munkájában. 2004 tavaszán a XVI. kerületi Kereskedelmi és Iparkamara elnökségi tagjává, majd októberben a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara általános elnökhelyettesévé választották. A Vállalkozók Pártja Országos Választmányának elnöki posztját 2005 októberétől tölti be.

A 2006. évi országgyűlési választásokon Budapesti területi listán szerzett mandátumot. 2006. május 30-tól a gazdasági és informatikai bizottság tagja. 2011-től gazdaságszabályozásért felelős államtitkár.

Pozíciók
2011
aktuális
Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára
Jelöltség
Párt: FIDESZ-KDNP
Listapozíció: 15
Választókerület: Budapest 13. vk

Szavazások

Bejegyzett élettársi kapcsolat (2009) módosító: külföldi állampolgárok Nem
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2009) módosító: házasság érvénytelensége Igen
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2009) módosító: gyermektartás eltörlése Igen
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2009) módosító: névviselés lehetővé tétele Nem
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2009) módosító: kettős bejegyzett élettársi kapcsolat Igen
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2009) Nem
Közösség tagja elleni erőszak 2008) módosító: szexuális irányultság és nemi identitás nevesítése Nem
Btk. módosító (2008): bejegyzett élettárs nem hozzátartozó Igen
Btk. módosító (2008): kettős bejegyzett élettársi kapcsolat nem büntethető Tart.
Közösség tagja elleni erőszak 2008) módosító: hivatkozás az egyenlő bánásmód törvényre Tart.
Btk. módosító (2008): bejegyzett élettársi kapcsolat átvezetése Nem
Ptk. gyűlöletbeszéd (2008) Nem
Közösség tagja elleni erőszak (2008) Nem
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2007) módosító: névviselés lehetőségének megszüntetése Nem
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2007) módosító: átnevezés Igen
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2007) módosító: utalószabály törlése Nem
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2007) módosító: névviselés lehetőségének eltörlése Igen
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2007) módosító: névviselés lehetőségének eltörlése Igen
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2007) Nem
Ptk. gyűlöletbeszéd (2007) Nem
Menekültügyi törvény (2007): szexuális irányultság nevesítése Igen
Nemi helyreállító beavatkozások finanszírozása (2006) módosító: részleges finanszírozás Nem
Bevándorlás élettársak (2011) Igen
Nemi helyreállító beavatkozások finanszírozása (2006) módosító: teljes finanszírozás Nem
Nemi helyreállító beavatkozások finanszírozása (2006): finanszírozás megszüntetése Nem