Szabóné Müller Tímea

Újgenerációs politikus, az MSZP megújulásának egyik megtestesítője, Pest megye 2. számú választókerületében a baloldali összefogás jelöltje. 

1973-ban született, házas, két gyermek (Lilla és Vilmos) édesanyja. Apai nagyszülei betelepült sváb családként, Mohácson éltek. Nagyszülei és édesapja megbecsült tagjai a baranyai sváb közösségnek. Iskoláit Szegeden végezte, itt érettségizett a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium Matematika iskolájában, és Szegeden szerezte mindkét egyetemi diplomáját is. Az elsőt a JATE Természettudományi Karán, matematika szakon, a másodikat a Szegedi Tudományegyetem ÁJTK-n szakközgazdászként.

1998-tól 2011-ig Budaörsön, az Illyés Gyula Gimnáziumban tanított matematikát és közgazdaságtant közéleti szerepvállalása és gyermekei születése  miatt több kihagyással. A budaörsi Kőhegyen volt egyéni önkormányzati képviselő, majd 2006-ban listás helyről is a budaörsi képviselőtestület tagja lett. 2002 és 2010 között a budaörsi polgármestert támogató frakció vezetője volt. 2002 és 2006 között a Pest Megyei Közgyűlés tagjaként, a települési szint feletti feladatokkal is megismerkedett. 2006 és 2010 között, Pest megyei listáról került az országgyűlésbe. Az Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság tagja, "A nők és férfiak társadalmi esélyegyenlősége" albizottság alelnöke volt.

Az egyik legnagyobb, párt által alapított alapítvány elnökeként, 2010 óta a Magyar Szocialista Párt civil kapcsolatrendszerének ápolásán, fejlesztésén munkálkodik. 

Jelöltség
Listapozíció: 31
Választókerület: Pest megye 2. vk

Szavazások

Bejegyzett élettársi kapcsolat (2009) módosító: külföldi állampolgárok Igen
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2009) módosító: névviselés lehetővé tétele Nem
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2009) módosító: kettős bejegyzett élettársi kapcsolat Nem
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2009) módosító: házasság érvénytelensége Nem
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2009) módosító: gyermektartás eltörlése Nem
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2009) Igen
Közösség tagja elleni erőszak 2008) módosító: szexuális irányultság és nemi identitás nevesítése Nem
Btk. módosító (2008): bejegyzett élettárs nem hozzátartozó Nem
Btk. módosító (2008): kettős bejegyzett élettársi kapcsolat nem büntethető Nem
Közösség tagja elleni erőszak 2008) módosító: hivatkozás az egyenlő bánásmód törvényre Nem
Btk. módosító (2008): bejegyzett élettársi kapcsolat átvezetése Igen
Ptk. gyűlöletbeszéd (2008) Igen
Közösség tagja elleni erőszak (2008) Igen
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2007) módosító: névviselés lehetőségének megszüntetése Igen
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2007) módosító: átnevezés Nem
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2007) módosító: névviselés lehetőségének eltörlése Nem
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2007) módosító: utalószabály törlése Nem
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2007) módosító: névviselés lehetőségének eltörlése Nem
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2007) Igen
Menekültügyi törvény (2007): szexuális irányultság nevesítése Igen
Nemi helyreállító beavatkozások finanszírozása (2006) módosító: részleges finanszírozás Igen
Bevándorlás élettársak (2011) Igen
Nemi helyreállító beavatkozások finanszírozása (2006): finanszírozás megszüntetése Igen

Idézetek

2009.03.19 bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény módosító javaslatainak emberi jogi bizossági vitája

Akkor most a módosító javaslat, amikor azt mondja, és ugye itt több össze is függ egymással, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolatot létesítők felvehessék egymás vezetéknevét, megtehetik a jelenlegi szabályozás szerint, csak menjenek be máskor, és mondják azt, hogy ők most, nem tudom én, azért mert ez a név tetszik nekik, erre szeretnék változtatni. És ne mondhassák meg, hogy ő azért szeretné megváltoztatni a vezetéknevét, mert hogy ő élettársi kapcsolatban él bárkivel. (...) Őszintén szólva természetesen az ember végiggondolja és az egyik célt a másik céllal mérlegre téve, nyilván logikus az, amit Ön mond, az én szívem mégis vérzik. Mert hogy az egésznek az a célja, hogy minden ember méltósággal élhesse az életét, és ez megint... Mégiscsak benne hagyunk egy olyan fajta részt, ahol hozzátesszük, hogy igen, megváltoztathatják, csak ne mondja azt, hogy ő azért, mert a bejegyzett élettársával élnek együtt. Tehát értem, az Alkotmánybíróságot nem értem, de én mindenképpen ezt a módosító indítványt támogatni fogom. (...) Várhatóan nem tömeges igények fognak felmerülni, úgyhogy ezek szerintem nem olyan költségek, amelyek hihetetlen módon megterhelnék az államot. Annak a lehetőségét elvenni, hogy mindenki a saját lakóhelyén köthessen bejegyzett élettársi kapcsolatot, szerintem aránytalanul korlátozó. Én mindenképpen azt fogom támogatni, hogy ne jelöljük ki, hanem igenis minden helyen, miután ez nem lényeges többletfeladat, erre a feladatra alkalmasak és képesek mindenfajta oktatás nélkül az önkormányzatoknál dolgozó emberek, hogy ne hozzunk ilyen fajta szűkítést, hanem mindenki ott köthessen bejegyzett élettársi kapcsolatot, ahol szeretne.

2009.03.10 A bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény általános vitája

2007 decemberében [a hasonló élettársi törvény elfogadásakor] és ma is az motiválja a baloldali képviselőket, hogy emelt fővel, jogbiztonságban élhesse minden ember a magánéletét.

2007.07.06

Az MSZP támogatja az azonos nemű párok regisztrált élettársi kapcsolatát