Mátrai Márta

1948-ban született Szombathelyen. Egy gyermeke van. 1978-ban Pécsett jogi diplomát szerzett. 1989-1990-ben a Fidesz kaposvári szervezetének alapítója volt. A korhatár eltörlését követően, 1993-ban lépett be a Fideszbe. 1990–1998 között önkormányzati képviselő. 1998-tól parlamenti képviselő, Fidesz-listán szerzett mandátumot. 1998. júniustól a ciklus végéig a Fidesz parlamenti frakciójának helyettes vezetője, valamint parlamenti frakcióigazgatója volt. 2002-2006 között és 2010 óta is ellátja a Fidesz parlamenti frakcióvezető-helyettesi teendőit. Képviselősége során több parlamenti bizottságban tevékenykedett tagként, alelnökként vagy elnökként. Jelenleg két bizottság munkájában vesz részt, a ciklus kezdete óta az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság, 2012. március óta a honvédelmi és rendészeti bizottság tagja. A háznagyi posztra való jelölését 2012. december 13-án jelentette be Kövér László házelnök. 2014-től a törvényalkotási bizottság tagja.

Pozíciók
Jelöltség
Párt: FIDESZ-KDNP
Listapozíció: 4

Indítványok

Országgyűlés,

A KDNP-s képviselők a törvényjavaslat köztársasági elnök általi visszaküldése után is megpróbálkoztak a bejegyzett élettársi kapcsolat Ptk-ból való törlésével.

Országgyűlés, módosító javaslat

A módosító javaslat eltörölte volna az élettársak korlátozott öröklése jogát, amely végrendelkezés nélkül is biztosította volna a közösen lakott lakásra és közösen használt tárgyakra vonatkozó öröklést.

Országgyűlés, módosító javaslat

Ez a módosító javaslat törölte volna a Ptk-ból a bejegyezett élettársakra vonatkozó rendelkezéseket arra hivatkozva, hogy az elfogadott törvényt az Alkotmánybíróság előtt megtámadták, és az eljárás még folyamatban van.

Szavazások

Bejegyzett élettársi kapcsolat (2009) módosító: külföldi állampolgárok Nem
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2009) módosító: névviselés lehetővé tétele Nem
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2009) módosító: kettős bejegyzett élettársi kapcsolat Igen
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2009) módosító: házasság érvénytelensége Igen
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2009) módosító: gyermektartás eltörlése Igen
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2009) Nem
Btk. módosító (2008): bejegyzett élettárs nem hozzátartozó Igen
Btk. módosító (2008): kettős bejegyzett élettársi kapcsolat nem büntethető Igen
Ptk. gyűlöletbeszéd (2008) Nem
Közösség tagja elleni erőszak (2008) Nem
Btk. módosító (2008): bejegyzett élettársi kapcsolat átvezetése Nem
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2007) módosító: névviselés lehetőségének megszüntetése Nem
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2007) módosító: átnevezés Igen
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2007) módosító: névviselés lehetőségének eltörlése Igen
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2007) módosító: utalószabály törlése Igen
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2007) módosító: névviselés lehetőségének eltörlése Igen
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2007) Nem
Ptk. gyűlöletbeszéd (2007) Nem
Menekültügyi törvény (2007): szexuális irányultság nevesítése Igen
Nemi helyreállító beavatkozások finanszírozása (2006) módosító: részleges finanszírozás Nem
Bevándorlás élettársak (2011) Igen
Nemi helyreállító beavatkozások finanszírozása (2006) módosító: teljes finanszírozás Nem
Nemi helyreállító beavatkozások finanszírozása (2006): finanszírozás megszüntetése Nem
Mesterséges megtermékenyítés (2005) módosító: egyedülálló nők Nem
Mesterséges megtermékenyítés (2005) módosító: egyedülálló nők Nem
HIV+ külföldiek bevándorlása (2005) Igen
Egyenlő bánásmód (2003) módosító: szexuális irányultság és nemi identitás törlése Igen
Egyenlő bánásmód (2003) módosító: egyházi autonómia Igen
Egyenlő bánásmód (2003) Nem
Örökbefogadás korlátozása (2001) Igen

Idézetek

2009.03.10 bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény általános vitája

Eddig meg sem próbáltuk átgondolni, végigkövetni a kormány korszakalkotó javaslatainak a következményeit, de most, miután külön törvényben kívánják rendezni mint az ország számára szerintük egyik legfontosabb kérdést, igenis foglalkozni kell azzal, hogy milyen hatást fog e törvényjavaslat gyakorolni a gyermekekre, a gyermekek testi, szellemi, erkölcsi fejlődésére egyaránt. Feltehetjük a kérdést: ki védi meg a gyermekeket? Milyen mintát fog követni az a kislány, vagy milyen mintát fog követni az a kisfiú, aki olyan közösségben nevelkedik, ahol azt látja, hogy két nő vagy pedig két férfi szereti egymást? Ez a kisgyerek elmegy az óvodába, elmegy az iskolába, és ő is ezt a mintát követve fogja a játszótársait kiválasztani? Hiszen a gyermekeinken keresztül mi is megtapasztalhatjuk, hogy a kislányok és a kisfiúk játéka kapcsán az otthoni, családi minta tükröződik vissza. Belegondoltak ebbe, tisztelt Országgyűlés, a törvény megalkotói? Feltették-e egyszer is azt a kérdést, hogy a magyar társadalom akarja-e az azonos neműek házasságát?

2009.03.10 bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény általános vitája

A Corporate Resource Council nevű amerikai szervezet 2006-ban tette közzé a melegek egészségügyi veszélyei című tanulmányát. A nemzetközi kutatások alapján a következőkre hívja fel a figyelmet. A megkérdezett meleg férfiak háromnegyede száznál több partnerről számolt be, 28 százalékuk pedig azt válaszolta, hogy élete során ezernél is több férfival került szexuális kapcsolatba. Ma már szinte tabunak számít az AIDS-et a meleg férfiak betegségeként emlegetni, pedig az orvosi statisztikák szerint az Egyesült Államokban 2001-ben a betegek 61 százaléka olyan férfi volt, aki megbetegedése előtt férfiakkal volt kapcsolatban. Egy vizsgálat szerint San Franciscóban a 25 év alatti meleg férfiak egyharmada semmilyen módon sem védekezik a fertőzés ellen. Megvizsgálták-e, tisztelt államtitkár úr, tisztelt kormány, hogy mi a helyzet Magyarországon? Mielőtt döntenek a törvényjavaslatról, miért nem kérik ki az orvostársadalom szakmai véleményét? A fizikai megbetegedések mellett a melegek között kimutathatóan magasabb a depresszióval, drogfüggőséggel és öngyilkossági hajlammal küszködők aránya. A depresszió azonban gyakran odavezet, hogy a már fertőzöttek a minden mindegy alapon még szélsőségesebben vetik be magukat az alkalmai partnercserékbe. Egy 20 éves meleg férfi esélye arra, hogy megérje a 65. születésnapját, mindössze csak 32 százalék. Tisztelt Országgyűlés! Fontosnak tartottam kiragadni a tanulmányból néhány elrettentő példát, és szeretném felhívni az előterjesztő figyelmét arra, hogy még nagyobb veszélybe sodorja ezeket az embereket azzal, ha ezt a törvényjavaslatot elfogadja. Ugyanis nem véletlen, hogy az Alkotmánybíróság 1995-ben úgy döntött, hogy a magyar alkotmány értelmében házasság nem két természetes személy, hanem csakis egy nő és egy férfi között lehetséges.