Hadházy Sándor

1956. augusztus 10-én született a Hajdú-Bihar megyei Derecskén. Elvált, két gyermeke van.

1970-1974 között a bajai Tóth Kálmán Gimnázium és Vízügyi Szakközépiskola tanulója. 1979-ben Visegrádra költözött, 1986-ig magánkereskedő volt. 1986-ban a Budapesti Műszaki Egyetemen vízépítő mérnöki oklevelet szerzett, ezután két évig az Országos Vízügyi Beruházó Vállalat műszaki ellenőre volt Esztergomban. 1988-tól kirendeltség-vezető Szobon.

1990-ben lakossági felkérésre kezdett el politizálni; az önkormányzati választásokon Visegrád polgármesterévé választották, tisztségében 1994-ben függetlenként megerősítették. A Pest megyei közgyűlésbe 1990-ben és 1994-ben is beválasztották, 1994-től a Községi Önkormányzatok Szövetsége frakcióvezetője volt. 1998-ban belépett a Fidesz szentendrei szervezetébe. Az önkormányzati választásokon a Fidesz támogatásával harmadszor is Visegrád polgármesterévé választották. Ezúttal is bejutott a megyei közgyűlésbe. Az 1998. évi országgyűlési választásokon, majd 2002-ben ismét, egyéni mandátumot szerzett szentendrei választókerületében (Pest 11. VK.). A 2002 őszi önkormányzati választásokon negyedszer is elnyerte Visegrád polgármesteri székét. A 2006. évi országgyűlési választásokon Pest megye 11. választókerületében egyéni mandátumot szerzett. 2006-2014 között a sport- és turisztikai bizottság tagja. Jelenleg a Törvényalkotási bizottság tagja.

Pozíciók
Jelöltség
Párt: FIDESZ-KDNP
Listapozíció: 138
Választókerület: Pest megye 3. vk

Szavazások

Bejegyzett élettársi kapcsolat (2009) módosító: külföldi állampolgárok Nem
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2009) módosító: névviselés lehetővé tétele Nem
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2009) módosító: kettős bejegyzett élettársi kapcsolat Igen
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2009) módosító: házasság érvénytelensége Igen
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2009) módosító: gyermektartás eltörlése Igen
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2009) Nem
Közösség tagja elleni erőszak 2008) módosító: szexuális irányultság és nemi identitás nevesítése Nem
Közösség tagja elleni erőszak 2008) módosító: hivatkozás az egyenlő bánásmód törvényre Tart.
Btk. módosító (2008): kettős bejegyzett élettársi kapcsolat nem büntethető Igen
Btk. módosító (2008): bejegyzett élettárs nem hozzátartozó Igen
Ptk. gyűlöletbeszéd (2008) Nem
Közösség tagja elleni erőszak (2008) Nem
Btk. módosító (2008): bejegyzett élettársi kapcsolat átvezetése Nem
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2007) módosító: névviselés lehetőségének megszüntetése Nem
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2007) módosító: átnevezés Igen
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2007) módosító: utalószabály törlése Igen
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2007) módosító: névviselés lehetőségének eltörlése Igen
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2007) módosító: névviselés lehetőségének eltörlése Igen
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2007) Nem
Ptk. gyűlöletbeszéd (2007) Nem
Menekültügyi törvény (2007): szexuális irányultság nevesítése Igen
Nemi helyreállító beavatkozások finanszírozása (2006) módosító: részleges finanszírozás Nem
Bevándorlás élettársak (2011) Igen
Nemi helyreállító beavatkozások finanszírozása (2006) módosító: teljes finanszírozás Nem
Nemi helyreállító beavatkozások finanszírozása (2006): finanszírozás megszüntetése Nem
Mesterséges megtermékenyítés (2005) módosító: külföldi egyedülálló nők Nem
Mesterséges megtermékenyítés (2005) módosító: egyedülálló nők Igen
Mesterséges megtermékenyítés (2005) módosító: egyedülálló nők Nem
Mesterséges megtermékenyítés (2005) Nem
HIV+ külföldiek bevándorlása (2005) Igen
Egyenlő bánásmód (2003) módosító: szexuális irányultság és nemi identitás törlése Igen
Egyenlő bánásmód (2003) módosító: egyházi autonómia Igen
Egyenlő bánásmód (2003) Nem
Örökbefogadás korlátozása (2001) Igen