Gúr Nándor László

1957. december 25-én született. Nős, két gyermekük van. Érettségi után 1980-ban gyárszerelő üzemmérnöki diplomát, majd 1985-ben gépészmérnöki, 1988-ban gazdaságmérnöki, 1996-ban személyügyi szakértői szakképzettséget szerzett. Angol középfokú A típusú nyelvvizsgával rendelkezik. Közigazgatási szakvizsgája van.

1980-tól művezetőként, majd építésvezetőként, ezt követően pedig három évig az ifjúsági mozgalomban dolgozott. 1990-től a közigazgatásban tevékenykedett, közel öt évig volt a BAZ megyei Munkaügyi Központ igazgatója. 1999 februárjától a BAZ megyei Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési és foglalkoztatáspolitikai szakigazgatója volt. 2002-től 2010-ig Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Közgyűlés tagja. 2002-től országgyűlési képviselő, jelenleg a Parlament Vállalkozásfejlesztési bizottságának tagja.

Az MSZP alelnöke, a párt Munkaügyi és Foglalkoztatáspolitikai Tagozatának, illetve B.-A.-Z. megyei szervezetének elnöke. A munka világa kabinet tagja.

Pozíciók
Jelöltség
Listapozíció: 8

Indítványok

Országgyűlés, módosító javaslat

A módosító javaslat törölte volna a törvényjavaslat rendkívül konzervatív, számos kiereksztő elemet tartalmazó preambulumát. 

Országgyűlés, módosító javaslat

A módosító javaslat kimondta volna a vérszerinti és a ténylegesen fennálló érzelmi-gazdasági közösségen alapuló családi kapcsolatok azonos szintű védelmét.

Országgyűlés, módosító javaslat

A módosító javaslat a családvédelmi törvény részmunkaidős foglalkoztatásra vonatkozó rendelkezéseiben a szülő mellett a nevelőszülőt, az élettársat és bejegyzett élettársat is megemlítette volna.

Országgyűlés, módosító javaslat

A módosító javaslat a családvédelmi törvény felmondási védelemre vonatkozó rendelkezéseiben a szülő mellett a nevelőszülőt, az élettársat és bejegyzett élettársat is megemlítette volna.

Országgyűlés, módosító javaslat

A módosító javaslat a családvédelmi törvény pótszabadságra vonatkozó rendelkezéseiben a szülő mellett a nevelőszülőt, az élettársat és bejegyzett élettársat is megemlítette volna.

Országgyűlés, módosító javaslat

A módosító javaslat a családvédelmi törvény gondozási szabadságra vonatkozó rendelkezéseiben a szülő mellett a nevelőszülőt, az élettársat és bejegyzett élettársat is megemlítette volna.

Országgyűlés, módosító javaslat

A módosító javaslat a családvédelmi törvény egyéb munkahelyi kedvezménykre vonatkozó rendelkezéseiben a szülő mellett a nevelőszülőt, az élettársat és bejegyzett élettársat is megemlítette volna.

Országgyűlés, módosító javaslat

A módosító javaslat a családvédelmi törvény egyéb munkahelyi kedvezménykre (pl. munkavégzés helyének módosítása, éjszakai munkavégzés) vonatkozó rendelkezéseiben a szülő mellett a nevelőszülőt, az élettársat és bejegyzett élettársat is megemlítette volna.

Országgyűlés, módosító javaslat

A módosító javaslat az "anya" és az "apa" fogalmak helyett a szülő fogalmát használta volna.

Szavazások

Bejegyzett élettársi kapcsolat (2009) módosító: külföldi állampolgárok Igen
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2009) módosító: kettős bejegyzett élettársi kapcsolat Nem
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2009) módosító: házasság érvénytelensége Nem
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2009) módosító: névviselés lehetővé tétele Nem
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2009) módosító: gyermektartás eltörlése Nem
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2009) Igen
Közösség tagja elleni erőszak 2008) módosító: szexuális irányultság és nemi identitás nevesítése Nem
Btk. módosító (2008): kettős bejegyzett élettársi kapcsolat nem büntethető Nem
Közösség tagja elleni erőszak 2008) módosító: hivatkozás az egyenlő bánásmód törvényre Nem
Btk. módosító (2008): bejegyzett élettárs nem hozzátartozó Nem
Btk. módosító (2008): bejegyzett élettársi kapcsolat átvezetése Igen
Ptk. gyűlöletbeszéd (2008) Igen
Közösség tagja elleni erőszak (2008) Igen
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2007) módosító: névviselés lehetőségének megszüntetése Jelen, nem szav.
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2007) módosító: átnevezés Jelen, nem szav.
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2007) módosító: utalószabály törlése Jelen, nem szav.
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2007) módosító: névviselés lehetőségének eltörlése Igen
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2007) módosító: névviselés lehetőségének eltörlése Igen
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2007) Jelen, nem szav.
Ptk. gyűlöletbeszéd (2007) Igen
Menekültügyi törvény (2007): szexuális irányultság nevesítése Igen
Nemi helyreállító beavatkozások finanszírozása (2006) módosító: részleges finanszírozás Igen
Bevándorlás élettársak (2011) Igen
Nemi helyreállító beavatkozások finanszírozása (2006) módosító: teljes finanszírozás Igen
Nemi helyreállító beavatkozások finanszírozása (2006): finanszírozás megszüntetése Igen
Mesterséges megtermékenyítés (2005) módosító: külföldi egyedülálló nők Igen
Mesterséges megtermékenyítés (2005) módosító: egyedülálló nők Igen
Mesterséges megtermékenyítés (2005) módosító: egyedülálló nők Nem
Mesterséges megtermékenyítés (2005) Igen
HIV+ külföldiek bevándorlása (2005) Igen
Egyenlő bánásmód (2003) módosító: szexuális irányultság és nemi identitás törlése Nem
Egyenlő bánásmód (2003) módosító: egyházi autonómia Nem
Egyenlő bánásmód (2003) Igen