Frankné dr. Kovács Szilvia

Indítványok

Országgyűlés, módosító javaslat

Ez a módosító javaslat lehetővé tette volna az élettársaknak és a bejegyzett élettársaknak, hogy örökbefogadják partnerük vérszerinti gyermekét. A módosító javaslat a kormány támogatását is bírta, a Parlament meg is szavazta, de végül egy zárószavazás előtti módosító javaslat megszavazásával kikerült a törvényből.

Országgyűlés, módosító javaslat

Ez a módosító javaslat egy olyan rendelkezést adot hozzá a törvény szövegéhez, amelynek értelmében a nemváltás miatt megszünt házasság és a nemváltást követően ugyanazon személlyel kötött bejegyezett élettársi kapcsolat egymással jogfolytonosak, ezzel elkerülve azt a problémát, hogy azért érjen egy párt joghátrány, mert nemet vált. A javaslat nem az ideális megoldást tartalmazta (házasság fennmaradása vagy esetleg automatikus bejegyzett élettársi kapcsolattá alakítása), de a gyakorlatban felmerülő problémákra elfogadható választ adott.

Országgyűlés, módosító javaslat

Az Országgyűlés olyan módosító javaslatot fogadott el, amely törölte volna a törvényből a bejegyzett élettársak névviselésének lehetőségét. Az elfogadott módosító javaslat azonban pont ellentétes célt ért el, és a házassággal azonos módon szabályozta a bejegyzett élettársak névviselését (az elfogadott módosító a házassági szabálytól való eltérést törölte). Ez a módosító javaslat az elfogadott módosítók céljának megfelelően egyértelművé tette, hogy a bejegyzett élettársak nem vehetik fel egymás nevét.

Szavazások

Bejegyzett élettársi kapcsolat (2009) módosító: külföldi állampolgárok Igen
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2009) módosító: kettős bejegyzett élettársi kapcsolat Nem
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2009) módosító: házasság érvénytelensége Nem
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2009) módosító: névviselés lehetővé tétele Nem
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2009) módosító: gyermektartás eltörlése Nem
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2009) Igen
Közösség tagja elleni erőszak 2008) módosító: szexuális irányultság és nemi identitás nevesítése Nem
Btk. módosító (2008): bejegyzett élettárs nem hozzátartozó Nem
Btk. módosító (2008): kettős bejegyzett élettársi kapcsolat nem büntethető Nem
Közösség tagja elleni erőszak 2008) módosító: hivatkozás az egyenlő bánásmód törvényre Nem
Btk. módosító (2008): bejegyzett élettársi kapcsolat átvezetése Igen
Ptk. gyűlöletbeszéd (2008) Igen
Közösség tagja elleni erőszak (2008) Igen
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2007) módosító: névviselés lehetőségének megszüntetése Igen
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2007) módosító: átnevezés Nem
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2007) módosító: utalószabály törlése Nem
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2007) módosító: névviselés lehetőségének eltörlése Igen
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2007) módosító: névviselés lehetőségének eltörlése Igen
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2007) Igen
Ptk. gyűlöletbeszéd (2007) Igen
Nemi helyreállító beavatkozások finanszírozása (2006) módosító: részleges finanszírozás Igen
Bevándorlás élettársak (2011) Igen
Nemi helyreállító beavatkozások finanszírozása (2006) módosító: teljes finanszírozás Igen
Nemi helyreállító beavatkozások finanszírozása (2006): finanszírozás megszüntetése Igen