Firtl Mátyás

1949. október 30-án született Sopronban. Két gyermek édesapja: Katalin Barbara (1975) tanár, közgazdász, Európa szakértő, 2006-tól Kópháza település alpolgármestere; Mátyás Sándor (1978) klarinétművész.

1968 Kempelen Farkas Technikum, okleveles gépésztechnikus, Felsőfokú Postai Áramellátó Rendszerek Tanfolyam, Postaműszaki Tiszti Iskola rádió és televízió szakirányon villamos képesítés. Nyelvismeret: német, horvát.

1968-98 között Posta Rádió és Televízió Soproni Műszaki Igazgatóság, Antenna Hungária Rt Soproni Üzemigazgatóság. 1999-2010 között a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat alelnöke.

A politikai munkában való részvétele 1989-től kezdődik. 1990-ben a Győr-Moson-Sopron Megye 7-es sz. választókerületében a Keresztény Demokrata Néppárt országgyűlési képviselőjelöltje. A KDNP kópházi és soproni szervezeteinek alapító tagja, 1990-94 között a KDNP megyei alelnöke és az Országos Intéző Bizottság tagja, majd 1997-ig az Országos Elnökség tagja. 1990-94 között Kópháza testületi képviselője, 1994-ben részt vesz a Konrad Adenauer Alapítvány képzésén Bonnban. 1994-98 között a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés tagja, az Oktatási, a Kulturális, és a Vagyonkezelő Bizottság tagja, 1997-től a FIDESZ Magyar Polgári Párt tagja, az 1998. évi országgyülési választásokon a FIDESZ Magyar Polgári Párt megyei listáján a 8. helyen szerepel, a választásokat követően ismét a Megyei Közgyűlés tagja, 1999-től alelnöke, 2001-től általános alelnöke. 2001-ben Kópházán önálló FIDESZ csoportot alakított, amelynek 2006-ig elnöke.

2002-től ismét a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés általános alelnöke, a Kópházi Önkormányzat képviselője, a FIDESZ Magyar Polgári Szövetség Győr-Moson-Sopron Megyei Választmányának alelnöke. 2004-2005.: Az európai parlamenti képviselővé választott Szájer József megüresedett helyéért kiírt időközi választáson Fidesz-KDNP támogatással indult. 2005. május 8-i időközi választáson a szavazatok 71,8 százalékát szerezte meg. Képviselői esküjét 2005. május 23-án tette le.

A 2006. évi országgyűlési választásokat szintén megnyerte választókerületében. 2006. májustól Győr-Moson-Sopron Megye 7-es sz. választókerületének, Sopron és környéke választott egyéni országgyűlési képviselője, a Fidesz-KDNP frakciószövetség tagja, az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának alelnöke, a Fidesz-KDNP frakciószövetség külügyi bizottságának társelnöke. 2007-től a KDNP Országos választmányának elnökségi tagja, a KDNP Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezetének elnöke, a Magyar Országgyűlés Skandináv-Magyar Baráti Társaságának elnöke, a Magyar Országgyűlés Svéd-Magyar Baráti Társaságának elnöke, a Magyar Országgyűlés Osztrák-Magyar Baráti Társaságának alelnöke, a Magyar Országgyűlés EU-elnökségi munkacsoportjának állásfoglalásra jogosult tagja, a Magyar Országgyűlés Nabucco-bizottságának tagja.

A 2010. évi országgyűlési képviselői választáson a Győr-Moson-Sopron Megye 7. számú (Sopron és környéke) választókerületben április 11-én, a választókerület rendszerváltozás utáni történetében először, első fordulóban szerez mandátumot a Fidesz-KDNP szövetség színeiben, 20465 szavazattal, a szavazatok 57,01 %-ával. 2010. májusától a Magyar Köztársaság Országyűlésében Sopron és környéke választott országgyűlési képviselője, a KDNP frakció vezető-helyettese. 2010-től a Magyar Országgyűlés Európai ügyek bizottságának alelnöke. Az Országgyűlés Magyar-Horváth Baráti Társaságának elnöke. Az Országgyűlés Magyar-Skandináv Baráti Társaságának alelnöke.

2014-ben isnmét képviselő lett; jelenleg a Honvédelmi és rendészeti bizottság alenöke, az Európai ügyek bizottsága tagja.

 

Pozíciók
Jelöltség
Párt: FIDESZ-KDNP
Listapozíció: 142
Választókerület: Győr-Moson-Sopron megye 4. vk

Indítványok

Országgyűlés, módosító javaslat

A módosító javaslat törölte a Ptk-ból a bejegyzett élettársakra és élettársakra vonatkozó rendelkezéseket.

Szavazások

Bejegyzett élettársi kapcsolat (2009) módosító: külföldi állampolgárok Nem
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2009) módosító: névviselés lehetővé tétele Nem
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2009) módosító: kettős bejegyzett élettársi kapcsolat Igen
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2009) módosító: házasság érvénytelensége Igen
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2009) módosító: gyermektartás eltörlése Igen
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2009) Nem
Közösség tagja elleni erőszak 2008) módosító: szexuális irányultság és nemi identitás nevesítése Nem
Közösség tagja elleni erőszak 2008) módosító: hivatkozás az egyenlő bánásmód törvényre Tart.
Btk. módosító (2008): bejegyzett élettárs nem hozzátartozó Igen
Btk. módosító (2008): kettős bejegyzett élettársi kapcsolat nem büntethető Igen
Btk. módosító (2008): bejegyzett élettársi kapcsolat átvezetése Nem
Ptk. gyűlöletbeszéd (2008) Nem
Közösség tagja elleni erőszak (2008) Nem
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2007) módosító: névviselés lehetőségének megszüntetése Tart.
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2007) módosító: átnevezés Igen
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2007) módosító: utalószabály törlése Igen
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2007) módosító: névviselés lehetőségének eltörlése Igen
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2007) módosító: névviselés lehetőségének eltörlése Igen
Bejegyzett élettársi kapcsolat (2007) Nem
Ptk. gyűlöletbeszéd (2007) Nem
Menekültügyi törvény (2007): szexuális irányultság nevesítése Igen
Nemi helyreállító beavatkozások finanszírozása (2006) módosító: részleges finanszírozás Nem
Bevándorlás élettársak (2011) Igen
Nemi helyreállító beavatkozások finanszírozása (2006): finanszírozás megszüntetése Nem
Mesterséges megtermékenyítés (2005) módosító: külföldi egyedülálló nők Nem
Mesterséges megtermékenyítés (2005) módosító: egyedülálló nők Nem
Mesterséges megtermékenyítés (2005) módosító: egyedülálló nők Nem
Mesterséges megtermékenyítés (2005) Nem
HIV+ külföldiek bevándorlása (2005) Igen