Csöbör Katalin

1965-ben született Miskolcon. A Zrínyi Ilona Gimnáziumban érettségizett és ezután két évet végzett a Budapesti Tanítóképző Főiskolán. A Miskolci Egyetem kulturális antropológia szakán szerzett diplomát. 1986-ban kiköltözött Franciaországba, ahol férjhez ment. Férje matematikus, két fiuk van. Franciaországban gyermekekkel foglalkozott állami intézményekben és közben megszerezte az ehhez szükséges képesítéseket.

1994-ben a politikai változások hatására hazaköltöztek. Ezután 10 évig egy textilipari vállalkozást vezetett Alsózsolcán. Politikai tevékenységét hazaköltözésük után kezdte, számára természetes módon, a polgári jobboldalon. Kezdeményezésére és aktív közreműködésével 2005 elején megalakult a Fidesz alsózsolcai csoportja, amelynek vezetőjévé választották.

2002-2010 között Alsózsolcán önkormányzati képviselőként is tevékenykedett. 2010 óta alpolgármester.

2008-tól Borsod-Abaúj-Zemplén megye 01. számú választókerületének elnöke. 2010. évi országgyűlési választásokon egyéni mandátumot szerzett. Az Országgyűlésben az Emberi jogi, kisebbségi civil- és vallásügyi bizottság tagja. 2010. évi önkormányzati választáson Alsózsolca város képviselő testületébe legtöbb szavazattal került be, majd alpolgármesterré választotta a testület. Jelenleg az Országgyűlés Külügyi bizottsága, valamint az Európai ügyek bizottsága tagja.

Pozíciók
Jelöltség
Párt: FIDESZ-KDNP
Listapozíció: 75
Választókerület: Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1. vk