Orbán Viktor a határozott értékrendű családokról

2014. január 23
nyilvános beszéd
kormany.hu

A család az életet és a nemzedékek útját jelenti - idézte a pápa szavait. A teremtés történetéből tudjuk, hogy az Isten tisztában volt azzal: "az embernek nem jó egyedül, ezért megalkotta a férfit és a nőt, és ezzel tulajdonképpen létre is hozta a családot". A magyar joghagyomány és alkotmányos szabályozás a teremtésnek ezt a törvényét világosan rögzíti, amikor a házasságot is, a családot is a megfelelő jogi helyeken, alkotmányban, polgári törvénykönyvben definiálja - mondta a kormányfő.

Teljes szöveg: 
Csak az az ország lehet erős, amely határozott értékrenddel bíró családokra épül - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, a Képmás magazin Családbarát médiáért díjának átadóünnepségén. A kormányfő - aki feleségét, Lévai Anikót helyettesítve vett részt a díjátadáson - előzőleg felelevenítette, hogy Ferenc pápa a bíborosoknak címzett levelében "feladatot rótt rájuk és rajtuk keresztül mindannyiunkra", amikor azt írta: hangsúlyozni kell a köteléket, amely összeköti a közjót a házasságon alapuló család előmozdításával. A család az életet és a nemzedékek útját jelenti - idézte a pápa szavait. A teremtés történetéből tudjuk, hogy az Isten tisztában volt azzal: "az embernek nem jó egyedül, ezért megalkotta a férfit és a nőt, és ezzel tulajdonképpen létre is hozta a családot". A magyar joghagyomány és alkotmányos szabályozás a teremtésnek ezt a törvényét világosan rögzíti, amikor a házasságot is, a családot is a megfelelő jogi helyeken, alkotmányban, polgári törvénykönyvben definiálja - mondta a kormányfő. Kép letöltése Fotó: Árvai Károly Tolmácsolva felesége szavait Orbán Viktor kijelentette, a Képmás magazinnak köszönetet kell mondani, hogy "ahhoz a régi, de divatból ki nem ment eszmeiséghez ragaszkodik", hogy a családban felmerülő nehézségeket az összetartás és a közös erőfeszítés le tudja győzni. Ha ez sikerül, akkor ez mindenkinek hatalmas örömöt ad - fűzte hozzá. Orbán Viktor úgy folytatta: pontosan tudjuk, hogy a házasság és a nagycsaládos élet sem könnyű, sőt időnként rendkívül nehéz. "Csak mindannyian úgy gondoljuk, és az életünk gyakran ad erre bizonyítékot, hogy a nehézségek legyőzéséért járó jutalom viszont minden nehézség elviselését megéri" - fogalmazott. Kijelentette: Magyarország számára fontos, hogy létrejöhet egy olyan díjátadó, amely azokat az interjúkat, tanulmányokat, írásokat jutalmazza, amelyek "a gyökereinkről és a családjainkról szóló pozitív kommunikációt" erősítik.
http://www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/hirek/hatarozott-ertekrendu-csaladokra-epulo-orszag-lehet-csak-eros