bejegyzett élettárs, névhasználat, anyakönyvezés

Pettkó András egy igazi magyar úr, és elképzelhető, hogy az anyakönyvvezetők házi szentjéül meg fogják őt választani, ha már másnak nem kell. Mindazonáltal az előzőekben lefolytatott vita engem nem arról győzött meg, hogy a spórolás, pénzkímélés és ehhez hasonló, egyébként általam is nagyon fontosnak tartott szempont lenne döntő e kietlen táján a magyar honnak, amit az országgyűlés eme bizottsága jelent. A másik megjegyzésem az, hogy az elvi kérdés elvi kérdés. Azért mondom, hogy Ön egy magyar úr, és nem egyszerűen nem író, nem olvasó magyar nemes, azt hagyjuk meg a konzervatívoknak, hanem magyar úr, aki szeretne jogegyenlőséget biztosítani mindenkor és mindenki számára. Ez valóban, ahogy az előbb tetszett volt mondani, nem lehet sem pénzkérdés, sem hivatal kérdése. Mindazonáltal igaz, ha tudja követni ezt a különös gondolatmenetet, természetesen nekem nem áll módomban, mert én is egy magyar úr vagyok, ha egyszer ketten jegyezzük ezt a törvényjavaslatot, visszavonni ezt a törvényjavaslatot anélkül, hogy egyeztettem volna azzal a kiváló, ámbátor ifjú, de rendkívül tehetséges és nagyreményű szabad demokrata képviselőtársammal, akivel ezt együtt jegyeztük volt. Ha ő úgy dönt, én meg fogok hajolni az ön érvei súlya alatt, akár még erre is kész vagyok, de engedje meg, hogy időt kérjek, és egy pontosítást azért hadd mondjak. Olyan emberként, aki rendszeresen anyakönyvez, nem állami, hanem egyházközségi anyakönyvet vezet. Ez nem így van, nem egyszerűen az igény dönti el. Az anyakönyv az anyaegyházközség méltóságát, súlyát korporáló hivatalos irat, amelynek kezelésére a mindenkori parókus lelkész, római katolikusoknál a plébános jogosult. Ezért aztán nem lehet azt mondani, hogy kérem, én ugyan anyaegyházközség vagyok, de anyakönyvem az nincsen, és ha van is anyakönyvem, azt a szomszéd faluban lévő parókus vagy plébános kezeli. Vagy, vagy. Ez egy külön kérdés, nem akarok beletévedni az állami anyakönyvezés rejtelmeibe, azzal együtt, hogy az nem olyan régi, hiszen 1894, ugye, jól emlékszem? [helyeslően: Igen.] Köszönöm szépen! 1894, amióta Magyarországon nagyon helyesen a civil állam megalkotta a maga civil dolgait, és a végsőkig ragaszkodni kell ennek mindenfajta felekezeti és vallási hatásoktól mentességéhez. De ennek alapján, amit elmondtam, talán újragondolja Pettkó képviselő úr, hogy pusztán spórolási szempontok megállják-e a helyüket. Az az állami anyakönyvvezető, aki ki tudja tölteni a házassági anyakönyvet, a halotti anyakönyvet, a születési anyakönyvet, az bizony ki tudja tölteni a bejegyzett élettársi kapcsolatokról szóló anyakönyvet is. Kétségtelenül, lehet, hogy az egy karcsúbb anyakönyv lesz, én föl se tudom mérni, hogy Írország és Magyarország vajon adekvát-e e tekintetben, azt se tudom, hogy egyáltalán van-e rá igény, de nincs okom azt feltételezni, hogy azok a szervezetek, amelyek ezt a javaslatot felvetették a múltkori ülésünkön, azok alaptalanul jártak volna el. Tehát még egyszer, hálásan megköszönöm gondolkodásomat megihlető szép szavait, de kérem, hogy hagyjon egy kis időt, hogy Gusztos képviselő úrral újragondolhassuk ezt.