Jogalkotás

Európai Parlament, állásfoglalás

2009 júliusában a litván parlament, a Seimas elfogadta a kiskorúakat a nyilvános információk káros hatásaitól védő törvény módosítását, amelynek értelmében tilos lett volna "a homoszexuális és biszexuális kapcsolatokra buzdító nyilvános információkat közvetlenül kiskorúaknak terjeszteni". A törvény hatályba lépése előtt elfogadott állásfoglalás a  törvény elemzését kértez az Európai Unió Alapjogi Ügynökéségétől, ill. a tövény visszavonására szólította fel a litván szerveket.

Országgyűlés, kérdés/interpelláció

A KDNP-s képviselő szerint a vallásos személyek alkotmányos joga, hogy megtagadják az azonos nemű párok bejegyzett élettársi kapcsolatának létesítésében való közreműködést, és ennek jogi lehetőségéről érdeklődött az igazságügyi miniszternél.

Országgyűlés, módosító javaslat

A Parlament a kormány támogatásával korábban elfogadott egy módososító javaslatot, amely lehetővé tette volna, hogy az élettársak és a bejegyzett élettársak örökbefogadják partnerük vérszerinti gyermekét. Ez az utolsó pillanatban, zárószavazás előtt benyújtott módodosító javaslat törölte ezt a lehetőséget a törvényből.

Országgyűlés, kérdés/interpelláció

A nők és férfiak története Magyarországon a hosszú 20. században c. minisztérium által kiadott könyv kapcsán tett fel kérdést a szociális és munkaügyi miniszternek a FIDESZ-es képviselő. A kérdés alapján a képviselő szerint az Európai Unió a nemek (és a szexuális irányultság) társadalmi meghatározottságának ideológiáját kényszeríti a tagállamokra. Válaszában a miniszter felhívja a figyelmet a szexális irányultság és a nem közötti különbségekre és a megközelítések, tudományos álláspontok közötti vita fontosságára.

Országgyűlés, módosító javaslat

A törvényjavaslat Kormány által benyújtott változata szerint külföldiek csak akkor köthettek volna bejegyzett élettársi kapcsolatot, ha azt saját joguk is elismeri. Tehát például egy lengyel és egy magyar pár nem létesíthetett volna bejegyzett élettársi kapcsolatot. A módosító javaslat elfogadásával ez megváltozott: ha a pár legalább egyik tagja magyar állampolgár vagy van Magyarországon bejelentett lakcíme, köthetnek bejegyzett élettársi kapcsolatot.

Európai Parlament, jelentés

Az Európai  Bizottság 2008-ban egy új egyenlő bánásmódal kapcsolatos irányelv elfogadására tett javaslatot, amely nem csak a munka világában, hanem a faji irányelv által lefedett valamennyi területen (így pl. oktatás, egészségögy, javak forgalma és szolgáltatásokhoz való hozzáférés) területén is tiltaná a hátrányosmegkülönböztetést a vallás, fogyatékosság, életkor vagy szexuális irányultság alapján. Az irányelv elfogadását jelen jelentésében az Európai Parlament is támogatta.

Országgyűlés, módosító javaslat

A módosító javaslat célja szerint megszüntette volna a kettős bejegyzett élettársi kapcsolat büntetőjogi üldözését, tehát nem lett volna büntethető, ha valaki kettő vagy több személlyel létesít bejegyzett élettársi kapcsolatot. A módosító javaslat nem vette figyelembe, hogy a Btk. már eleve tartalmazott kettős bejegyzett élettársi kapcsolatot tilalmazó szabályokat, és a törvényjavaslat csak pontosította volna a tilalom szövegét, ezért gyakorlati következménye a javaslat elfogadásának sem lett volna.

Országgyűlés, módosító javaslat

A módosító javaslat eltávolította volna a törvényből azt a szabályt, amely érvénytelenné nyilvánítja a házasságot, ha valamelyik félnek korábbi bejegyzett élettársi kapcsolata áll fenn. Ez lehetővé tette volna, hogy egy személynek egyszerre legyen érvényes egy bejegyzett élettársi kapcsolata és egy házassága, ezzel gyakorlatilag törvényesítette volna a bigámiát.

Országgyűlés, módosító javaslat

A bejegyzett élettársi kapcsolat és a házasság közti egyik fontos különbség, hogy a bejegyzett élettársak nem vehetik fel a partner nevét. Ez a módosító javaslat felszámolta volna ezt a különbséget, és a bejegyzett élettársak a házassági névhez hasonlóan felvehették volna egymás nevét.

Országgyűlés, módosító javaslat

A törvényjavaslat szerint a bejegyzett élettárs köteles eltartani párja közös háztartásban nevelkedő gyermekét. A módosító javaslat megszüntette volna ezt a kötelezettséget, arra hivatkozva, hogy ez bátorítja az azonos nemű párok gyermekvállalását.

Oldalak