Jogalkotás

Országgyűlés, törvényjavaslat

Az Alkotmánybíróság 2012 decemberében hatályon kívül helyezte a családvédelmi törvény családfogalmát, mivel az alaptörvényellenesen leszükítő meghatározást tartalmazott. Erre válaszul az Országgyűlés az Alaptörvény szövegébe illesztette a kifogásolt családfogalmat, így arról az Alkotmánybíróság már nem foglalhat állást. Az új rendelkezés alapján nem minősülnek családnak az azonos nemű párok, illetve a házasságon kívül együtt élő különnemű márok. A módosítás emellett megteremti a gyűlöletbeszéd elleni fellépés alkotmányos kereteit, de a perlésre jogosult közösségek körében a szexuális és nemi kisebbségeket nem említi. A módosítás értelmében az Alkotmánybíróság korábbi Alkotmány alapján hozott határozatai (ide értve több LMBT szempontból fontos határozatot) hatályukat vesztik.

Országgyűlés, módosító javaslat

A gyűlöletbeszéd elleni polgári jogi fellépés akadálya, hogy a bírósági joggyakorlat alapján csak konkrét személyek, közösségek nem perelhenek a személyiségi jogok sérelme esetén. Ez a módosító javaslat az egyén személyiségét meghatározó közösséget érő jogsérelem esetén lehetővé tette volna a közösség nevében való pereskedést. Bár a módosító javaslatot elfogadták, utóbb egy olyan módosító javaslatot is elfogadtak, amely ezt a lehetőséget a nemzeti, etnikai faji vagy vallási közösségekre szűkítette, ezáltal ellehetetlenítve a homofób és transzfób megnyilvánulások elleni fellépést.

Országgyűlés, módosító javaslat

Az Alkotmányügyi bizottság által elkészített módosító javaslat az élettársi kapcsolat fogalmát a családjogi könyvből a kötelmi jogi könyvbe helyezte át, és a tartás és lakáshasználat lehetőségét csak a közös gyermekkel rendelkező élettársak esetén biztosította.

Országgyűlés, módosító javaslat

A módosító javaslat 10 év együttélés után az élettársakat közeli hozzátartozónak tekintette volna.

Országgyűlés, módosító javaslat

A módosító javaslat lehetővé tette volna az élettársak és a bejegyzett élettársak számára, hogy örökbefogadják partnerük gyermekét.

Országgyűlés, módosító javaslat

A módosító javaslat törölte a Ptk-ból a bejegyzett élettársakra és élettársakra vonatkozó rendelkezéseket.

Országgyűlés, módosító javaslat

A módosító javaslat törölte volna a Ptk-ból a bejegyzett élettársi kapcsolat intézményét. Végül egy másik, hasonló tartalmú javaslatot fogadtak el.

Országgyűlés, módosító javaslat

A módosító javaslat az élettárs fogalmát csak egy nő és egy férfi között értelmezte volna, visszaállítva ezzel az 1996 előtti szabályozást. 

Országgyűlés, módosító javaslat

A módosító javaslat az élettársakat közeli hozzátartozónak tekintette volna, de még a szavazás előtt az előterjesztő az erre vonatkozó javaslatát visszavonta.

Országgyűlés, kérdés/interpelláció

A Eurogames biztosításának költségei kapcsán tett fel kérdés a belügyminisztérium államtitkárának a jobbikos képviselő. Válaszában az államtitkár közölte, hogy a jogsértő cselekmények megelőzése érdekében a rendezvény során
fokozott ellenőrzés került elrendelésre, ám ezt a szolgálatban lévő rendőrök végezték, ezért nem voltak többletköltségei. A programsorozat egyik rendezvényén kerül sor kordonozásra, ennek költségeit a Eurogamest szervező egyesület állta.

Oldalak