Humanista Párt a melegházasságról
2003. szeptember 9
dokumentum
A Humanista Párt üdvözli, hogy az Európai Parlament éves emberi jogi jelentésében kiállt amellett, hogy a tagországok ismerjék el az azonos nemű párok házassághoz és örökbefogadáshoz való jogát. Mint ismeretes, a Humanista Párt volt az első olyan magyarországi párt, amely kiállt az azonos neműek házassághoz való jogáért. A Párt tagja hisznek abban, hogy bármely csoportok diszkriminációja minden ember diszkriminációjának lehetőségét magában rejti, így a melegek jogai és a mindenkit megillető emberi jogok egymástól elválaszthatatlan fogalmak.
Teljes szöveg:
A Humanista Párt sajtóközleménye
2003-09-09 23:30:00
A Humanista Párt az alábbi sajtóközleményt juttatta el szerkesztőségünknek, az Európai Parlament által kiadott, az azonos neműek házasságára vonatkozó javaslatáról.
A Humanista Párt üdvözli, hogy az Európai Parlament éves emberi jogi jelentésében kiállt amellett, hogy a tagországok ismerjék el az azonos nemű párok házassághoz és örökbefogadáshoz való jogát.
Mint ismeretes, a Humanista Párt volt az első olyan magyarországi párt, amely kiállt az azonos neműek házassághoz való jogáért. A Párt tagja hisznek abban, hogy bármely csoportok diszkriminációja minden ember diszkriminációjának lehetőségét magában rejti, így a melegek jogai és a mindenkit megillető emberi jogok egymástól elválaszthatatlan fogalmak.
A Humanista Párt elvárja a kormánytól, hogy ezen ajánlásnak megfelelően az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény elfogadásával egyidőben tegye lehetővé az azonos nemű párok házasságkötését pontosan ugyanolyan feltételekkel és lehetőségekkel, mint ahogy az a különnemű párok esetében érvényes.
http://pride.hu/article.php?sid=874