A homoszexuálisok nem fogadhatnak örökbe gyereket

2010. május 17
sajtónyilatkozat
Magyar Nemzet Online

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elfogadhatatlannak tartja a Háttér Társaság a Melegekért azon célkitűzését, mely az azonos nemű párok számára lehetővé tenné gyermekek örökbe fogadását. (…) Stágel Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt ifjúság szervezetének elnökhelyettese (…) kifejtette: a homoszexuálisok együttélését nem lehet egyenértékűnek tekinteni a heteroszexuálisok házasságával. Az azonos neműek párkapcsolata nem tölt be az állam által védendő társadalmi funkciót, a gyermekek jogaira is tekintettel az örökbefogadás ezért sem engedélyezhető. Hozzáfűzte: a homoszexuálisok együttélésére a polgári jog szerződésekre vonatkozó része megfelelő jogi hátteret nyújt, az együtt élő homoszexuálisok polgári jogi szerződésekkel szabadon rendezhetik jogviszonyaikat.

Teljes szöveg: 
„Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elfogadhatatlannak tartja a Háttér Társaság a Melegekért azon célkitűzését, mely az azonos nemű párok számára lehetővé tenné gyermekek örökbe fogadását. (…) Stágel Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt ifjúság szervezetének elnökhelyettese (…) azt mondta, hogy bár már megszokhatták, hogy a melegszervezetek célkitűzéseit ellenző családvédőket azonnal homofóbnak és kirekesztőnek titulálják, mégis határozottan ki kell állni a házasság és a család védelme érdekében. (…) Stágel kifejtette: a homoszexuálisok együttélését nem lehet egyenértékűnek tekinteni a heteroszexuálisok házasságával. Az azonos neműek párkapcsolata nem tölt be az állam által védendő társadalmi funkciót, a gyermekek jogaira is tekintettel az örökbefogadás ezért sem engedélyezhető. Hozzáfűzte: a homoszexuálisok együttélésére a polgári jog szerződésekre vonatkozó része megfelelő jogi hátteret nyújt, az együtt élő homoszexuálisok polgári jogi szerződésekkel szabadon rendezhetik jogviszonyaikat. Ezeket a köztük fennálló jogviszonyokat azonban semmi esetre sem szabad összekeverni a házasság intézményére vonatkozó szabályokkal.”
http://mno.hu/belfold/a_homoszexualisok_nem_fogadhatnak_orokbe_gyereket-235914